Vers

Amiben nem hiszek: az a költészet kényszeres értelmezése, csak mert kötelező.
Amiben hiszek: az a vers. Amelyben ott a költő, ott az olvasó, az előadó, és a közönség.
Benne a világ: ugyanaz a világ, amelyben mozgunk nap mint nap, és mégis más,
mert valaki felfedezi helyettünk, nekünk.

EZÉRT:

A költő, az író nem egy külön állatfaj, hanem épp olyan ember, mint mi:
tud sírni, nevetni, lehet részeg, szerelmes, kemény is.

A költő nem csak az, aki meghalt és ezért szerepel a lexikonban,
hanem az is, aki itt van velünk és leülhetünk vele beszélgetni.

Az előadóművész nem kizárólag a zenei alkotó, hanem a prózai is.

A vers nem a kötelezően megtanult iskolai szöveg, amit elemezni kell,
hanem a hétköznapi érzelmek profi megfogalmazása, amit érezni lehet.

A versmondás nem csak az, amikor kiáll egy ember a pódiumra és szaval,
hanem aki mozgáskoreográfiában, zenében, társas előadóestben, meghökkentő performanszban,
tehát versszínházként mutatja be, amit gondol vagy érez a versekben.

A költészet tehát nem halott, a versmondás hétköznapi,
a versszínháznak pedig van tere, helye és ideje a társadalomban, az életünkben.
Én eszerint élek és alkotok.

munkáim