Szürke hamu festi sötétre az eget. Nem látni túl a magas palánkon. Pokoli tüzet gyújtottak odabent, száll a lélek túl minden határon. Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre. Benne az élet, sok csíny, nevetés, hajdani találkozások, emlékek, első randevúk, vágy és...
Nagyanyám arca
Legfrissebb
bejegyzések
Triangulum – versek három hangra
Három költő, három világ, három hang, egy kötetben. A költők egymásnak adott hívószavaiból versek születtek, amik most képeket alkottak maguknak. Így szólnak együtt, a Triangulum hangján… mert “A VERS ÖRÖK”.
Ha szeretsz… Sorok között Lutter Imrével – ismert emberek ismeretlen történetei versekkel
Mi a közös Pásztor Erzsi, Besenyei Péter, Jakupcsek Gabriella, Geszti Péter, Balázs Klári, Sváby András és Szabó Győző életében? Mindannyiuknál volt egy sorsdöntő pillanat, amikor a vers fontossá vált.
Nagyanyám arcát sohasem feledem…
Aprócska, büszke nő volt. Fák, s virágok
közt élte életét. Sokat dolgozott.
Kemecsén élt, a szabolcsi kis falu
közepén áll a ház. Megrogyott falú,
megfakult, sárga színű, omladozó,
elhagyatott kis kétszobás házikó,
tele megannyi színes történettel,
kínnal, vággyal, anyámék életével.
Két gyermekét egyedül nevelte fel,
nem volt segítség benne. Köszönettel
tartozik neki mind, kiben van lélek.
Magában hordozta ő az értéket.
Háború volt. És jöttek a németek,
kisvártatva az oroszok. Mind vittek,
amit találtak. Ez a kicsi asszony
ellenállt, s kis híján lelőtték, épphogy
mellette ért a lövedék a falba.
Megvédte őt a képen Szűz Mária,
akit a golyó a homlokán talált,
így kerülte el nagymamám a halált.
Háború után hamar, rá négy évre,
szenvedéssel telve meghalt a férje.
Csak huszonnyolc múlt. Törékeny,
mégis erős, és dolgozott serényen.
Reggelente együtt kelt ő a Nappal,
művelhette a téesz földjét nappal,
este mesélt félárva gyerekeinek,
mosott s főzött, nem is keveset.
Fortélyokat lesett dédanyámtól,
akinek főztjéből Kossuth is evett.
Hat elemit végzett, de okos, bölcs volt.
Nem adott neki semmit ingyen a bolt,
az élet iskolája tanította
tisztességre, véleményre, jó szóra.
Üdébb volt ő, mint a hajnali ének,
szűzien tiszta, szép angyali lélek.
Zongora nem játszhatna ma szebbet,
tőle kaphat a könnyem is kegyelmet.
Mikor télen a városba költözött,
kisimultak kezén a fáradt redők.
Egymás mellett feküdt otthon az ágyunk,
amikor ott lakott telente nálunk.
(Féltünk, odakint nehogy baja essen,
háza udvarán egyedül elessen.)
Embert és házat rajzolni tanított,
s közben ezernyi népdalt dúdolgatott.
Szivárványszínben pompázott a festék,
a dalban folyton magukat keresték
édesanyámék, kopott emlékekben,
mint régi, opálos dunsztos üvegben
a hatvan éve főzött lekvár ízét,
a gyerekkor nem halványuló színét.
Tőle tanultam imádkozni és hinni
a küzdés erejében. S józan lenni,
amikor döntést kell hozzon az ember.
Látom magam előtt, ahogy kezével
a görbe gereblyére támaszkodik,
sóhajtva, másik karjával nagyot legyint,
majd kér, hogy maradjak vele, beszélgessek,
de annyi dolgom, hogy nem ülhetek veszteg,
s én balga, persze, nem maradok.
Így múltak el a távol töltött napok.
Százegy éves lenne. Nagyon hiányzik.
A házán a vakolat egyre csak mállik,
míg megeszi teljesen az enyészet,
nem marad utána más, csak emlékek.
Halkan imádkozom a sírja előtt,
virággal kezemben, ami kertjében nőtt.
Bennem a fájdalom zúg, mint a tenger,
általa lettem igaz szívű ember.
Az élete hangzavarban csend-élet.
Egy aprócska asszony, aki csenddé lett.
Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei