Lutter Imre: Régmúlt karácsonyok nyomában Elmúlt karácsonyok emlékét őrzöm. Keresem a hóban a piros ember nyomát. Olvadt lábnyomot, nagy gumicsizmáét. Zörög fülemben a sztaniol hangja, amint bontom a szaloncukor arany csomagolópapírját kis kezeimmel. Lassan....
Kényszer képzelet
Legfrissebb
bejegyzések
Auschwitz felé – Lily Ebertnek
Lutter Imre: Auschwitz felé - Lily Ebertnek Szürke hamu festi sötétre az eget. Nem látni túl a magas palánkon. Pokoli tüzet gyújtottak odabent, száll a lélek túl minden határon. Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre. Benne az élet, sok csíny, nevetés, hajdani...
Oratio prosa
Lutter Imre: Oratio prosa Kinek játék az ország is és játszma a hatalom, annak haza nem létezik és értéknek hat a lom. Megjelent Lutter Imre Test és tudat című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt:...
Lutter Imre: Kényszer képzelet
Te meg tudod mondani,
miféle képzetek rohannak le
és próbálod magad újjá teremteni
nap mint nap?
Én igen.
Fekete borsószemek
gurulnak felém a földön,
falra voltak hányva,
mint a hétköznapi közöny,
onnan gördülnek elém.
Futnak felém.
Kergetnek,
s mint méz a forró kalácsot,
ellepnek,
elárasztanak,
nem szabadulok.
Menekülnék valahová.
Sokszor, értelmetlenül.
Kővé vált alakok merev,
élettelen szobrai a mérföldköveim,
amiket hajszolok türelmetlenül,
hátha emberre találok bennük.
Érintetlen, jelzés nélküli aszfalt az utam,
szerpentinből szakadékba esek,
s onnan tartok a hegy csúcsára,
de minden csak hó és hideg,
levegőtlen, élményektől mentes
kopárság, ami vár.
Tűzön perzselt, megégett borsószemek
a földön, majd bezárva a serpenyőbe,
ide-oda gurulnak.
Kemények, mint az istenhit.
Elszabadulva ütköznek egymásnak.
Kezemben fakanál,
irányítanám őket, de felesleges.
Csak néz mind vissza a tálból,
mint az éles emlékek a múltból
s a kezem belereszket.
Gurulnak az évek, mint a borsószemek.
Lassan átgördül az élet
a béoldalra és nincs köszönet,
nincs elégtétel benne.
Van mit ennem és innom,
nem éhezem és nem szomjazom,
de egyre jobban félek hinni.
S gyakran megcsömörlöm
attól, amit látok.
Vak nem vagyok.
Talán csak tettre éhes,
vágyra kárhozott.
Legyél a barátom,
nézz a szemembe,
s mondd, hazudd,
hogy mindez megéri.
Különben az egész életem
falra hányt borsó.
És jöhet az utolsó szó.
S annak jogán a koporsó.
Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei