Lutter Imre: Régmúlt karácsonyok nyomában Elmúlt karácsonyok emlékét őrzöm. Keresem a hóban a piros ember nyomát. Olvadt lábnyomot, nagy gumicsizmáét. Zörög fülemben a sztaniol hangja, amint bontom a szaloncukor arany csomagolópapírját kis kezeimmel. Lassan....
Auschwitz felé – Lily Ebertnek
Legfrissebb
bejegyzések
Oratio prosa
Lutter Imre: Oratio prosa Kinek játék az ország is és játszma a hatalom, annak haza nem létezik és értéknek hat a lom. Megjelent Lutter Imre Test és tudat című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt:...
Amint fellobban a láng
Lutter Imre: Amint fellobban a láng Édesem, szépen kérlek, legközelebb ne tedd vissza a dobozba az elégett gyufaszálat olyan jólesett volna egy szivar Ha tudnál figyelni erre, hálás lennék és boldog Tudod, nem igazán jó érzés egy kis skatulyában matatni...
Lutter Imre: Auschwitz felé – Lily Ebertnek
Szürke hamu festi sötétre az eget.
Nem látni túl a magas palánkon.
Pokoli tüzet gyújtottak odabent,
száll a lélek túl minden határon.
Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre.
Benne az élet, sok csíny, nevetés,
hajdani találkozások, vallomás,
első randevúk, vágy és temetés,
és benne ott még annyi szenvedés és kín,
szétszakított szerelem, dúlt otthon.
Egy irányba nyúló, véges vonatsín
képe sejlik zörgő vagonokon.
Nincs, aki aludna a zsúfolt kocsiban,
száguld a mozdony, nem ismer féket.
Árad a bűz, bomló test és ürülék
szaga nyomja el a verejtéket.
Pokol az odaút, nem számít a látszat.
Az élménye friss és áporodott.
Körülveszi a szégyen, a gyalázat
az elmét és a szűk marhavagont.
52 Utoljára látják egymást családok. Két
sorba terelik az érkezőket.
Ideiglenes túlélők lélegzik be
az eltüzelt testvért és szülőket.
Vannak érzéseid, mégsem érzel semmit.
Gondolatod is, de nem gondolkodsz.
Az idő képtelenül lassan telik,
csak várod, amit felfogni sem tudsz.
Itt más fogalom az, ha elszáll az élet.
Mást jelent várni, és más a magány.
Nem hordoz semmi értelmet a biztos,
és biztos véget jelent a talán.
Ez az a hely, ahol a büszke ezüst sas
szabadság helyett halál madara.
Ördögien figyeli, hogy repül szét
az elporlasztott életek sora.
Hörög a rossz tüdő, zörögnek a csontok,
bőr tartja csak az emberi testet,
s a fehér köpenyes – borzongva látod –
a betegekre sorszámot festet.
Ahol kínos a csönd és örök a sírás, 53
a bolygó sebe, kietlen tájék.
A rab munkája, hogy magának sírt ás,
védtelen élet, halálos játék.
Eső se mossa le Auschwitz szégyenét.
Gyűlölettel néz szembe a bátor:
családok története porban, szélben,
zarándokhely ma a haláltábor.
Cipősarokba rejtett kis aranymedál,
rajta egy angyal, ennyi maradt meg.
Őrzi egy lány, s mások történetét, kik
milliók közt voltak egyetlenegy.
Múlik az idő, s vele az emlékezet.
Nem tanul úgysem az emberiség,
új háború törli a rettenetet,
s tévén nézzük a megsemmisülést.
Megjelent Lutter Imre Test és tudat című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/test-es-tudat-lutter-imre-versei