Lutter Imre: Vasárnap délben a kertben Kockás pléden a vajaskenyér két órája szétfolyt. A meleg limonádéból már biztos nem iszom többet. Forgok, mint a grillcsirke, egyenletesen süti bőröm a nap. Nem kentem magamra napolajat, nem szállt meg bögöly, sem...
Porosodó magány
Legfrissebb
bejegyzések
Útközben – (megjelent: Székelyföld folyóirat)
Lutter Imre: Útközben Hangos szó után a békülés, az ébresztő és az altató. Megszokott szavakba bugyolált szűretlen tartalom. Könnyű ez, mint a levegő, és súlyos, mint az átok. Hogy némán is szólhatunk, ha kell, s hogy szeretve lettünk barátok. Zavar a fény,...
Elhidegülés – (megjelent: A Vörös Postakocsi)
Lutter Imre: Elhidegülés Elfogy a lábam alatt a talaj elver a porban a nagy zivatar Nélküled én csak a ködbe veszek régi tanyánkon a szív didereg Sült karaj illata távoli már kinn a mezőn a paraszt se kaszál Érzem, a tél szaga jön közelebb este szeretni veled...
Lutter Imre: Porosodó magány
Nézd, alattunk milyen töredezett a föld…
Szikkadt, fáradt, öreg arcát mutatja felénk.
Ránk bámul. Tükre késői önmagunknak.
Fordulj el, mielőtt megkönnyezed.
A sírás nem enyhíti a fájdalmat.
Könnytől nem nő a repedésekben virág,
az elvetélt csemetén nem fakad rügy,
és nem bimbózik a szerelem sem,
hogy új élet foganjon belőle.
Az égbolt tükörfényes.
Az enyhet adó felhőknek nyoma sincs,
a vihar pedig már rég elvonult.
Nincs hangunk egymáshoz,
nincsenek szikrák,
nem perzsel köztünk a levegő,
mint a délibábos kanyargó út sivatagában.
Csak vagyunk a csöndben,
s nézzük bambán a velünk múló kor
pillanatnyi lenyomatát.
Lábnyomunkat ott hagyjuk a porban
és tovább indulunk,
de már nyomtalanul.
A föld szikár,
mint a tények, amik elválasztanak bennünket
évekkel ezelőtti önmagunktól.
A földnek még lesz új arca.
Nekünk a régi is halovány már.