Angyali szív

Legfrissebb
bejegyzések

Auschwitz felé – Lily Ebertnek

Szürke hamu festi sötétre az eget. Nem látni túl a magas palánkon. Pokoli tüzet gyújtottak odabent, száll a lélek túl minden határon. Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre. Benne az élet, sok csíny, nevetés, hajdani találkozások, emlékek, első randevúk, vágy és...

Triangulum – versek három hangra

Három költő, három világ, három hang, egy kötetben. A költők egymásnak adott hívószavaiból versek születtek, amik most képeket alkottak maguknak. Így szólnak együtt, a Triangulum hangján… mert “A VERS ÖRÖK”.

Angyal szállt egy gyönge ágra,
Szivárvány feszült fölé,
Rálátott a nagyvilágra,
Verebek gyűltek köré.

Titkot súgott madaraknak,
Angyali szív titkait,
Amikor az kettőt dobban,
Talál benne valakit.

Társát leli a szívében,
S minden dobbanás között
Megszólal az apró lélek,
Ami belé költözött.

Halkan beszél, nem hallja más,
Csak az angyal értheti,
Azt súgja, hogy ezt őt ezután
Soha el nem engedi.

Együtt élnek, s hogyha egyszer
A dobbanás elmarad,
Nekifeszülnek a csöndnek,
Utolsót kiáltanak.

Akkor hal meg majd a lélek.
Felborul a világ is.
A mesétől megriadnak
Verebek s a varjak is.

Némán, szótlan, csöndben ülnek,
Úgy hallgatják hangtalan,
Érzik és a táj is jelzi:
Angyal lelke nyugtalan.

Szárnyát bontja, fel is rebben
Alatta a föld remeg,
Viszi társát a szájában,
Ott, a madarak felett.

Téli éjre vált a nyár ma,
Havat s ködöt fúj a szél,
Zúzmarává dermed hogyha
Nyári harmat útra kél.

Angyal titka a mienk is,
Úgy hívják, hogy szerelem:
Dobbansz egyet, és én szólok,
Szívedben az életem.

 

Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei