Három költő, három világ, három hang, egy kötetben. A költők egymásnak adott hívószavaiból versek születtek, amik most képeket alkottak maguknak. Így szólnak együtt, a Triangulum hangján… mert “A VERS ÖRÖK”.
Auschwitz felé – Lily Ebertnek
Legfrissebb
bejegyzések
Ha szeretsz… Sorok között Lutter Imrével – ismert emberek ismeretlen történetei versekkel
Mi a közös Pásztor Erzsi, Besenyei Péter, Jakupcsek Gabriella, Geszti Péter, Balázs Klári, Sváby András és Szabó Győző életében? Mindannyiuknál volt egy sorsdöntő pillanat, amikor a vers fontossá vált.
LÉTELEM – Lutter Imre saját versei
Ez az első olyan könyve a versművésznek, amely csak saját verseit tartalmazza.
Szürke hamu festi sötétre az eget.
Nem látni túl a magas palánkon.
Pokoli tüzet gyújtottak odabent,
száll a lélek túl minden határon.
Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre.
Benne az élet, sok csíny, nevetés,
hajdani találkozások, emlékek,
első randevúk, vágy és feledés,
és benne most már annyi szenvedés és kín,
szétszakított szerelem, dúlt otthon.
Egy irányba nyúló, véges vonatsín
képe sejlik zörgő vagonokon.
Nincs, ki aludna a zsúfolt kocsiban,
élni is, csak, mint csapdába esett.
Árad a bűz, bomló test és ürülék
szaga nyomja el a verejtéket.
Borzalom az odaút, nincs semmi látszat.
Az élménye friss és áporodott.
Körülveszi a szégyen, a gyalázat
az elmét és a szűk marhavagont.
Folytonos éjjel-nappali transzport
szállítja el zsidók százezreit,
egyenruhák és puskák parancsolnak
némaságot és holt reményt nekik.
Utoljára látják egymást családtagok.
Az érkezőket két sorba rakják.
Ideiglenes túlélők lélegzik be
eltüzelt szülők maró testszagát.
Vannak érzéseid, mégsem érzel semmit.
Gondolatod is, de nem gondolkodsz.
Az idő képtelenül lassan telik,
csak várod, amit felfogni sem tudsz.
Itt más fogalom az, ha elszáll az élet.
Mást jelent várni és más a magány.
Nem hordoz semmi értelmet a biztos,
és biztos véget jelent a talán.
Ez az a hely, ahol a büszke ezüst sas
szabadság helyett halál madara.
Ördögien figyeli, hogy repül szét
az elporlasztott életek hada.
Hörög a rossz tüdő, zörögnek a csontok,
bőr tartja csak az emberi testet,
éjjel s nappal is szétesnek az álmok,
nem létezik az emberismeret.
Ahol kínos a csönd és ordít a sírás,
a bolygó sebe, kietlen tájék.
Látod, ahogy a rab magának sírt ás.
Itt az élet egy halálos játék.
Történelem – a jelen emlékezete.
Fárad a lélek, hogy visszanyúljon.
Nem akar virágok között dög szagú
emlékkel merengeni a múlton.
Eső se mossa le Auschwitz szégyenét.
Gyűlölettel néz szembe a bátor:
családok története porban, szélben,
zarándokhely lett a haláltábor.
Cipősarokba rejtett kis aranymedál,
rajta egy angyal, ennyi maradt meg.
Őrzi egy lány, s mások történetét, kik
milliók közt voltak egyetlenegy.
Múlik az idő, s vele az emlékezet.
Nem tanul úgysem az emberiség,
új háború törli a rettenetet,
s tévén nézzük a megsemmisülést.