Legfrissebb
bejegyzések

Auschwitz felé – Lily Ebertnek

Szürke hamu festi sötétre az eget. Nem látni túl a magas palánkon. Pokoli tüzet gyújtottak odabent, száll a lélek túl minden határon. Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre. Benne az élet, sok csíny, nevetés, hajdani találkozások, emlékek, első randevúk, vágy és...

Triangulum – versek három hangra

Három költő, három világ, három hang, egy kötetben. A költők egymásnak adott hívószavaiból versek születtek, amik most képeket alkottak maguknak. Így szólnak együtt, a Triangulum hangján… mert “A VERS ÖRÖK”.

Ma leöntöttem a falat levessel.
Most mit nézel?
Nyilván nem direkt, béna vagyok.
Nem történt más, csak ami szokott.
Dolgoztam a gépemen,
és magam elé vettem
a villanyrezsón megmelegített zöldbablevest,
aminek pechemre nyele is volt.
Nem szedtem ki mélytányérba,
fogtam egy vágódeszkát és rátettem a fazekat.
Kellő pillanatban akadtam bele,
amikor épp nyúlni készültem a billentyűzethez.
Ekkor gondolta úgy a tál is,
hogy elkövetem ezt a fatális
bénaságot és legurítom az asztalról.
Bár egy stampót gurítottam volna inkább.
Tudom, ez így elég banális.
Az egészet, úgy, ahogy van,
neki kentem a falnak,
ami ettől paprikás lett.
És paprikás lettem én is.
Míg a levest percek alatt befalhattam volna,
addig a falat majd egy óráig sikáltam,
mire megint fehér lett.
Pont mint az arcom, mikor ez megesett.
Eldöntöttem, kiszálltam, nem eszem.
Többe került a leves, mint a hús.
Korán járt el a kezem.
Aki nem dolgozik, ne is egyék!
Mondjak még közhelyeket?
Felesleges rímbe öltve.
Babos lett minden körülöttem,
én meg zabos lettem.
Gyors döntésem eredménye,
hogy előbb eltakarítom magam után a falat,
majd utána eltakarítom magam után a munkát is.
Kvázi falazok,
ahogy csak tudok.
Te meg ezért ne legyél falánk.

Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei