Így mennek az évek

Legfrissebb
bejegyzések

Auschwitz felé – Lily Ebertnek

Szürke hamu festi sötétre az eget. Nem látni túl a magas palánkon. Pokoli tüzet gyújtottak odabent, száll a lélek túl minden határon. Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre. Benne az élet, sok csíny, nevetés, hajdani találkozások, emlékek, első randevúk, vágy és...

Triangulum – versek három hangra

Három költő, három világ, három hang, egy kötetben. A költők egymásnak adott hívószavaiból versek születtek, amik most képeket alkottak maguknak. Így szólnak együtt, a Triangulum hangján… mert “A VERS ÖRÖK”.

Lutter Imre: Így mennek az évek

 

A gondoktól az ember megöregszik
Lassan tépázzák meg
Lassan őszül bele
Lassan felejti
Hiába tűnnek mélyebbnek
Az egymás után múló emlékek

Majd amit elfelejt
Az tör rá egyszer hirtelen
Sebesedik a múlt
Gyógyulni sem
Megszépülni se mer
Úrrá lesz rajta a félelem

Egy jól irányzott ütés az élet
Rögök verte nyomok rajtad az évek.
Csak ami nincs, az hiányozhat
Csak ami van, az öl meg
S mindazt, mit elmulasztottál
Csak összegyűjtöd és elégeted

Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei