Kényszer képzelet

Legfrissebb
bejegyzések

Lutter Imre: Búcsút int a királynő

Mélykék az ég a Buckingham felett Megcsillan a napfény az ablakokon Néhány napja halkabb lett az élet A pompás régi kőépület soron Búcsút intett végleg a királynő A palotában halk suttogás hallik Hét évtizedes emberöltővel A jelen most történelemmé válik A birodalom...

Mikor az óra megállt

Lutter Imre: Mikor az óra megállt   Azóta félek az éjszakai telefonoktól. Azóta némítanám a hajnali hívásokat. Mert az idő akkor tényleg megállt. Nem mi állítottuk meg a faliórát és valami végérvényesen megváltozott. Mindenki aludt már. A ház, az utca Budapesten,...

Ébresztő

Lutter Imre: Ébresztő   Mit bánod te hogy mit szól a szomszéd hogy ugat a kutya, s jön-e reggel a kukáskocsi házad elé ha jön, mennyi szemetet szór szét és hagy maga után sárban és mocsokban hogyan fogad az irodai lom a termelékenységet elváró főnök a...

Lutter Imre: Kényszer képzelet

 

Te meg tudod mondani,
miféle képzetek rohannak le
és próbálod magad újjá teremteni
nap mint nap?
Én igen.

Fekete borsószemek
gurulnak felém a földön,
falra voltak hányva,
mint a hétköznapi közöny,
onnan gördülnek elém.
Futnak felém.
Kergetnek,
s mint méz a forró kalácsot,
ellepnek,
elárasztanak,
nem szabadulok.
Menekülnék valahová.
Sokszor, értelmetlenül.

Kővé vált alakok merev,
élettelen szobrai a mérföldköveim,
amiket hajszolok türelmetlenül,
hátha emberre találok bennük.
Érintetlen, jelzés nélküli aszfalt az utam,
szerpentinből szakadékba esek,
s onnan tartok a hegy csúcsára,
de minden csak hó és hideg,
levegőtlen, élményektől mentes
kopárság, ami vár.

Tűzön perzselt, megégett borsószemek
a földön, majd bezárva a serpenyőbe,
ide-oda gurulnak.
Kemények, mint az istenhit.
Elszabadulva ütköznek egymásnak.
Kezemben fakanál,
irányítanám őket, de felesleges.
Csak néz mind vissza a tálból,
mint az éles emlékek a múltból
s a kezem belereszket.

Gurulnak az évek, mint a borsószemek.
Lassan átgördül az élet
a béoldalra és nincs köszönet,
nincs elégtétel benne.
Van mit ennem és innom,
nem éhezem és nem szomjazom,
de egyre jobban félek hinni.
S gyakran megcsömörlöm
attól, amit látok.
Vak nem vagyok.
Talán csak tettre éhes,
vágyra kárhozott.

Legyél a barátom,
nézz a szemembe,
s mondd, hazudd,
hogy mindez megéri.
Különben az egész életem
falra hányt borsó.
És jöhet az utolsó szó.
S annak jogán a koporsó.

Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei