Szürke hamu festi sötétre az eget. Nem látni túl a magas palánkon. Pokoli tüzet gyújtottak odabent, száll a lélek túl minden határon. Elborzadva gondolsz a gomolygó füstre. Benne az élet, sok csíny, nevetés, hajdani találkozások, emlékek, első randevúk, vágy és...
Mikor az óra megállt
Legfrissebb
bejegyzések
Triangulum – versek három hangra
Három költő, három világ, három hang, egy kötetben. A költők egymásnak adott hívószavaiból versek születtek, amik most képeket alkottak maguknak. Így szólnak együtt, a Triangulum hangján… mert “A VERS ÖRÖK”.
Ha szeretsz… Sorok között Lutter Imrével – ismert emberek ismeretlen történetei versekkel
Mi a közös Pásztor Erzsi, Besenyei Péter, Jakupcsek Gabriella, Geszti Péter, Balázs Klári, Sváby András és Szabó Győző életében? Mindannyiuknál volt egy sorsdöntő pillanat, amikor a vers fontossá vált.
Lutter Imre: Mikor az óra megállt
Azóta félek az éjszakai telefonoktól.
Azóta némítanám a hajnali hívásokat.
Mert az idő akkor tényleg megállt.
Nem mi állítottuk meg a faliórát
és valami végérvényesen megváltozott.
Mindenki aludt már. A ház, az utca
Budapesten, az Erzsébetvárosban,
Nyíregyházán és Kemecsén.
Én voltam ébren csak, dolgoztam
pesti lakásunk csöndes szegletén.
Éjjel kettő körül járt. Előtte
az óra az egyet háromszor elütötte,
szépen gongott és sétált tovább
az idő tempójában, méltóságosan.
Apám halk szuszogását hallottam
és szinte feleségem szívverését is,
olyan nagy volt a csend.
Az óra csak járt és ketyegett,
mikor harsány riasztó szólamán
a telefon ordítani kezdett.
Tudtam, hogy nagy a baj.
Egy érintésre kapcsolat a hívás,
s előtört egy csillapíthatatlan zokogás
a vonal végéről, majd egy sóhajtás,
és megszólalt egy hang. Te vagy?
A háttérben anyám zokogott.
Végig hallgattam, amint összeomlik.
Szomszédja szólt a kagylóba higgadtan,
hogy nagymamám itt hagyott.
És akkor én ott maradtam.
Abban a percben valami végleges lett,
míg minden addigi dolog csak múló.
Elmém pörgött, szívem sírt,
s én, ahogy férfihoz illik, elfúló
hangon, de biztosan, köszöntem.
Felköltöttem feleségem és apám.
Szabályokkal, következményekkel
nem törődve rohantam a sztrádán,
mintha megmenthetném a valódi
örökkévalóságtól nagymamám.
Mellette s anyám mellett akartam lenni.
Ahogy nem tudtam én sem apám.
Én kértem, hogy maradjon nálunk
nem tovább, csak még egy napig.
Mert azon nem múlik semmi tán.
De nagyanyám lelkét érezni akartam.
Tudtam, s mai napig tudom,
hogy ott volt, mikor hazaértünk.
Nyíregyházi otthonunkban
pihent gyönge teste, a kanapén feküdt.
Megfogtam a kezét, beszéltem hozzá.
Közben nyugtattuk édesanyám,
akire addig nővérem vigyázott.
Miközben elmondtam a miatyánkat,
amire nagymamám tanított,
minden élő emlék egyszerre tört fel.
Zaklatottságomban éppen
végső útjára készülő nagyanyám lett,
aki nyugtatott. Úgy egy órát volt velem.
Aztán el kellett engednem.
Ha nem tudtam, már tudom, milyen fájni.
Mikor megszűnik a valósnak gondolt világ,
s az idő eltűnik körülötted, csak ami
fontos, az marad. S a te hibád,
ha későn eszmélsz, az van, ami marad.
Ma tizenkét éve, hogy elment.
A konyhában ülök, s emlékezem.
Az emeleten ketyeg az óra, jár.
Az elmúlástól magam se menthetem,
azt kapom, ami van, ami fáj.
Mégis van, létezik e törékenynek tűnő
kicsinyke, bátor és kedves nő,
s minden nap imádkozik velem.
Akkor is, ha nem hallja senki sem,
pedig csönd van. Csak az óra kongat.
Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei