Passz – Ki viszi át a szerelmet? – verskoncert

Legfrissebb
bejegyzések

Passz – avagy Ki viszi át a Szerelmet?

Zenés verselőadás Huzella Péterrel és Lutter Imrével   

A költők csónakjába ugrunk és átszelve a habokat, fogunkban tartva visszük át a Szerelmet, vagyis az emberséget, a kultúrát, a barátságot és a játékot a túlsó partra. Közben bebizonyítjuk, lehet szórakoztató a vers, csak attól függ, hogyan szól hozzánk, amikor rólunk szól.

És igen a válasz arra, hogy tudunk-e felnőttként játszani, gyerekszívvel fontos látszani? Merjük-e kimondani, ha hülye a bíró, vagy épp a néző a meccsen? Merjük-e vállalni önmagunkat az élet kereszttüzében is? Tud-e bármi annyira tiszta lenni, hogy a lélek hullámzásait feltárja, mint a költészet? S akkor a kérdés szembejön velünk: ki viszi át a Szerelmet a túlsó partra?

Izgalmas, humoros és szembenéző, lélekbe mélyedő előadás, ahol Nagy László bedobja a törölközőt, József Attila magára veszi, bár tudja, csak másban moshatja meg arcát. Kosztolányi még ezzel is játszik, de az evezőt át is adja Weöres Sándornak, hogy aztán Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Buda Ferenc, Szabó Éva és Zalán Tibor énekeljen a nagy klasszikusok és a kortárs költők közötti összhangban.

Igen, lehet passzolni, de nem érdemes, mert a zene és a vers a két művész révén magával rántja a közönséget, és végig egy csónakban eveznek.

 

A két Ki viszi át a Szerelmet díjjal kitüntetett előadó:

Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész

Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, költő

Az előadás időtartama: 60 perc