(p)esti álmom tengere

Este van, az utcán alig jár valaki.
Telezöld, rutinból indulok,
s az első piros lámpánál jobbra nézek.
Sehol senki.
A táblán: Maribor 340 kilométer.
A rádióból Boban Marković szól.
Érzem, ahogy délre hív a tenger.
Maribor, Zágráb vagy Ljubljana,
majd Portorož, Koper vagy Izola.
Arra gondolok, mi lenne, ha
nem törődnék a holnappal
most, csak most az egyszer?
Ha nem törődnék a feladattal,
a kötelességgel, a verklivel,
a nyomasztó és feszítő időzárral
és csak úgy, istenbizony csak úgy,
nekivágnék!
Nem vétenék
örök hibát és gyarlóságra se
kárhoztatnék.
Elképzelem.

Az alagutakba torkolló autópályákon hömpölygő tömeg.
Egy pontig mind ugyanarra tartunk,
és mind ugyanarra vágyunk.
Kikapcsolni. Ránk vár a napfény, ránk az éj!
Turn off! Romantika, ez a holiday!
Az Adria körül egymást váltják a hangulatok.
Együtt a mediterrán házak színe
és a balkán sajátos közönye.
Ahogy egyszerre szereti vendégét
és rejti el mosolyát minden
rendelésre váró horvát pincér,
míg a határhoz nem érek,
s ahogy olaszos csínnyel,
itáliai gazdagsággal kérlel
az izzadó, csokornyakkendős
szlovén asztalfelelős.
Itt vagyok ilyenkor igazán otthon.
Szlovénia, tengermelléki nyári lakom.
Az emberek zöme nem figyel, nem néz,
csak megy, mintha ez lenne a dolga.
Aztán, ahogy a partmenti koktélbár diákmunkás áldozata
megkapja tőlem első amatőr, mégis többet tudó,
rögtönzött mixer tanfolyamát,
az súlyt ad a súlytalannak induló
tengerparti szeánsznak.
Ha már Pina Colada,
legyen Piña Colada
szőröstül, bőröstül,
de legalább rummal, kókusszal
és ananásszal felül.
Édesen, vacsora után.
Dolce vita! Nincs vita!
És nincs pardon, ezt nem lehet elrontani!
És mégis.
Álbalkáni zene furakszik
a makedón, bosnyák, szlovén, cigány,
szerb, bolgár, horvát és román
dallamok közé, szinte belesimulva
a rádió és a tenger hullámaiba.
Így autentikus, ahogy keveredik vele
a szuper megahitsz valamelyik
egynyári slágere.
Tessék, zenei koktél.
Morajlik a víz.
A szélcsendben odaképzelem a szellő zúgását,
rácsukom szemem a pléhasztalok
és a műanyag székek
igénytelenségének részleteire,
a semmiről kedvesen csacsogó turistákra,
a vizespóló versenyt rendező fiatalokra,
az éjszakai fürdőzőkre,
s előbb csak a reccsenő műrattanra koncentrálok,
aztán a lehulló csillagoknak hagyok
némi rést a szempilláimon.
Eltűnődöm, míg mások feltűnnek.
Nyugalommal nézek a sötétbe.
Elém tárul egy halász tálja
polipos, langusztás, sügéres gazdagsága.
Felfalom. Elevenen,
hal(l)atlanul, megéledek.
Sirály sikolt rám éhesen.
Szlovénia, én így szeretlek.

A lámpa zöld. Elhagyom a Maribor táblát
s egy perc múlva már 341 kilométerre vagyok,
a nyugalmamtól is.
Welcome to Budapest.

Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/letelem-lutter-imre-versei