Versek
Nem verset kell írni: valami vadonás
valahai újat. Valami mai mást.
Vers nélkül verset, ha a versben nem lehet hinni.
Nem kell a szó? Hát nem kell semmit rábízni!
Éljen a metanyelv. A mutogatás.
Az elemek párbeszéde. Az ősmakogás.
Jelentés helyett a jeltelen jelbiznisz.
A jel se kell? A jelentések némák?
Hát jöjjenek az ős némaságmorfémák:
ahogy jajdul az A. Az Ő nyög. Ó, Ú ugat.
De ha a hangokat is elnémítod,
megmoccan-e újra az ősatom titok?
Megszólalsz-e még, első elektronmozdulat?!
(Bella István: Megszólalsz-e még)
A vers,
amiben hiszek
Amiben nem hiszek: az a költészet kényszeres értelmezése, csak mert kötelező.
Amiben hiszek: az a vers. Amelyben ott a költő, ott az olvasó, az előadó, és a közönség.
Benne a világ: ugyanaz a világ, amelyben mozgunk nap mint nap, és mégis más, valaki felfedezi helyettünk, nekünk.
Mert…
…a költő, az író nem egy külön állatfaj, hanem épp olyan ember, mint mi: tud sírni, nevetni, lehet részeg, szerelmes, kemény is.
A költő nem csak az, aki meghalt és ezért szerepel a lexikonban, hanem az is, aki itt van velünk és leülhetünk vele beszélgetni.
Az előadóművész nem kizárólag a zenei alkotó, hanem a prózai is.
A vers nem a kötelezően megtanult iskolai szöveg, amit elemezni kell, hanem a hétköznapi érzelmek profi megfogalmazása, amit érezni lehet.
A versmondás nem csak az, amikor kiáll egy ember a pódiumra és szaval, hanem aki mozgáskoreográfiában, zenében, társas előadóestben, meghökkentő performanszban,
tehát versszínházként mutatja be, amit gondol vagy érez a versekben.
A költészet tehát nem halott, a versmondás hétköznapi, a versszínháznak pedig van tere, helye és ideje a társadalomban, az életünkben. Én eszerint élek és alkotok.
Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.