LÉTELEM – versek

Lutter Imre: Porosodó magány   Nézd, alattunk milyen töredezett a föld… Szikkadt, fáradt, öreg arcát mutatja felénk. Ránk bámul. Tükre késői önmagunknak. Fordulj el, mielőtt megkönnyezed. A sírás nem enyhíti a fájdalmat. Könnytől nem nő a repedésekben virág, az...

Van karácsony, nincs karácsony Furcsa álom lóg a fákon Nincsen se hó, se nagy hideg Az ember mégis didereg Nincs közelség, nincs ölelés A jó akarat most kevés Távol két vigyázó szempár Ünnepelni senki sem vár Mérhetetlen vágy és ének Kibír sok mindent a lélek Kis...

Ma leöntöttem a falat levessel. Most mit nézel? Nyilván nem direkt, béna vagyok. Nem történt más, csak ami szokott. Dolgoztam a gépemen, és magam elé vettem a villanyrezsón megmelegített zöldbablevest, aminek pechemre nyele is volt. Nem szedtem ki mélytányérba, fogtam...

Őszi reggel múló álom Szívemet bebugyolálom Beleférhetsz te is éppen Szeress engem, hogyha kérem Síromig Szétnézek az őszi ködben Szememet csak meresztgetem Csíp a hideg, alig látok, Rád adok egy nagykabátot Ne fázzál Templom tornyán csillan a fény Harang mozdul,...

Nézzük, amint felkel a Nap kint sugarával orromra legyint végigfut arany sörényeden kicsi ló, bújj hozzám csöndesen Egy óránk eltűnt. Kiharapott az éjből a Hold egy darabot átaludtuk a lukas csodát s tűnt időnket álmunk fonja át Megjelent Lutter Imre Lételem című...

Nagyanyám arcát sohasem feledem… Aprócska, büszke nő volt. Fák, s virágok közt élte életét. Sokat dolgozott. Kemecsén élt, a szabolcsi kis falu közepén áll a ház. Megrogyott falú, megfakult, sárga színű, omladozó, elhagyatott kis kétszobás házikó, tele megannyi színes...

Édesapámmal messzire mentünk Új tavaszokkal szállt a mi lelkünk Fogcsikorogván, téli veremben néztük, a spájz mit rejt a hidegben Tárva a kamránk, ajtaja nyitva Nyári lakunkból mit vihetünk ma? Szárad a kolbász, illata megcsap Csillog a kristályoldala, jégcsap...

Ködbe borulván alszik a táj kinn Fel se riad ma az éber egér Gyermeki álmom kúszik a fákon S képzeletem tova tűnik azér Túl ezer éjjelen át, ha tekintek Régi nyarakra, kamasz magamat Látom amint nyeszlett sihedernek Vágya határtalan égbe szalad. Nem feledem, hogy...

Még belemegyünk a nyárba, s hogy rövidülnek az éjek, esténként érezzük árva sóhaját a kelő szélnek. A nyivákoló szúnyogok s az őket üldöző békák se hitetik el velünk, hogy a nyár ősszel is megy tovább. Közeledik a szeptember. Udvaron eb ugatja az esténként hűvös...

Ha akarod, veled megyek, Csillagot szór a képzelet. Térdedre hajtom bús fejem, S megpihen hűvös éjjelen. Megjelent Lutter Imre Lételem című kötetében. Megvásárolható: a Líra könyvesboltokban, vagy megrendelhető...